Vízöntő horoszkóp 01.21-02.18.

Horoszkóp – Vízöntő 01.21-02.18. levegő jegy képviselői

A levegő jegy képviselői fontos változásoknak lesznek kitéve, különösen a karrierjüket illetően. Ezért a horoszkóp azt tanácsolja a Vízöntőnek, hogy ne vegye félvállról ezeket a döntéseket, és azt javasolja, hogy használják ki az erősségüket: az óvatosságot. Ellenkezőleg, óva inti e jel képviselőit az impulzív és szabad szellemű viselkedéstől, amely jelentős bajokhoz vezethet.

Az év elején kételkedni fog a terveiben, mivel az ismerősei éles megjegyzéseket tesznek a döntéseire. Ám ahogy a Szaturnusz ereje kezd megnyilvánulni a Vízöntő jegyében, intuitív módon a saját útját fogja járni, ellentétben mások véleményével. Ezért ne féljen elmondani véleményét, vagy változtatásokat javasolni a munkahelyén. Még ha állásváltáson is gondolkodik, ez az időszak arra ösztönöz, hogy ezt tegye – de ne felejtse el ezt alaposan átgondolni.

A nyári hónapokban jól tud majd koncentrálni, és ezért könnyebben érheti el céljait. Teljesen függetlenné válik, így a kapcsolatok egy időre háttérbe szorulnak. De vigyázz, ne vigye túlzásba ezt a függetlenséget. Lehet, hogy hagyja, hogy szeretett párja elmenjen, az, aki támogatja Önt döntéseiben, de elfoglaltságai miatt nem marad rá ideje, aki emiatt elhanyagolva érezheti magát.

Ősszel kezd felébredni Önben az emocionálisabb oldala, és a kapcsolatok prioritássá válnak az Ön számára. Problémák, kisebb veszekedések adódhatnak párjával, és ezeket az akadályokat Önnek kell leküzdenie. Lehet, hogy egy időre szétválnak, de mindkettőjüknek előnyös lesz, és végül kibékülnek. Minden az Ön hasznára lesz, és ennek eredményeként mindkettőjüket egy lépéssel előrébb viszi.

Sport- és művészi teljesítményei idén minden eddiginél jobbak lesznek. Próbáljon meg bérletet szerezni az edzőterembe, és kezdjen el egy gitár- vagy festőtanfolyamra is járni, ahol kielégítheti kreatív szellemét.

Az év vége kellemes és pihentető lesz. Sikerült minden munkáját időben leadnia, így most már a szórakozásra összpontosíthat. Ne felejtsen el vitaminokat szedni és pihenni, hiszen a száraz idő gyakorlatilag táptalaja a kórokozóknak.

Vízöntő aszcendens

Nyitott típus vagy. Széles látó- és érdeklődésű. Vonzz a modern technika, de érdekel az ősrégi is, ha az valamiben különleges. Saját magad is különleges és különc vagy. Ha úgy tetszik, kifeszítesz a hálószobádban egy ejtőernyőt. Gyakran nem érted meg a környezetedet, de ez visszafelé is igaz. Sokat markolsz, keveset fogsz, a határidőket nagyon nem szereted. Szociális beállítottságú vagy, ugyanúgy tudsz beszélni egy utcaseprővel, mint egy miniszterhelyettessel. Szenvedélymentesség jellemez. Nehezen viseled a korlátokat, kötöttségeket, a szabadság az életelemed. Nem vagy hűtlen, de ha éjjel eszedbe jut, hogy mész, akkor nem lehet megállítani. Az idődet képtelen vagy beosztani.

Neki van a levilágítóbb kék szeme, magas, karcsú, hullámos haj, extrém, bizarr megjelenés, esetleg polgárpukkasztó öltözék.

Az egész megjelenése figyelemfelkeltő, mindenképpen fittyet hány a szokásoknak, a fennálló rendnek. Szereti meghökkenteni már a külsejével is az embereket. Igazi forradalmár, újító, ő az, akinek a fejében megszületnek a legújabb ötletek, de a szabályok idegesítik, fontos számára a szabadság, hogy soha semmiben ne korlátozzák. Szívesen és elkötelezetten segít egy embercsoporton. Született tehetsége van ahhoz, hogy új dogokat vigyen a világba. A vízöntő foglalkozásokhoz van a legnagyobb affinitása, úgy, mint reklámszakember, divattervező, számítástechnikus, felfedező, pilóta, asztrológus, szociológus. Amennyiben az ascendenst, vagy annak uralkodó bolygóját nehezítő fényszögek érik, feltűnési viszketegségben szenvedő, mindent kényszeresen megreformáló emberré válhat.

Általában magas termetű. Tekintete élénk, tiszta, tárgyilagos, értelmes, elfogulatlan, messzire néző. Szeme feltűnően nagy. A szeme színe változónak tűnik, kék és zöld között ingadozik. Valójában a pupillája nagysága változó. A haja színe többnyire világos, lehet hullámos vagy egyenes szálú. Orra erős, széles orrnyereggel. Az orra és a szája között viszonylag nagy a távolság és hosszú a bevágás. Fülcimpája lenőtt. Álla kissé előreálló. Nyaka formás, szabályos. A homloka magas. Arca kissé szögletes. Nevetéskor látszik a fogínye is. Érzékeny az alsó lábszára, a bokája, a keringési rendszere, a szíve és az idegrendszere.

Vízöntő aszcendens érzékeny testrésze: lábszár, boka, idegrendszer

Vízöntő aszcendens fejlődésében bejárandó útja:

 a bomlasztótól a békés forradalmárig.

Szerelem – Kapcsolat

Erősségei közé tartozik a függetlenség, az empátia és az eredetiség. Gyengeségei között tartható számon, hogy temperamentumos, nem ismer megalkuvást és zárkózott típus. Szeret másokkal beszélgetni, jó hallgatóság és mások megsegítésére is mindig gondol. A korlátozásokat, a magányt és az unalmas embereket ki nem állja.

Vízöntő – Bak

Általában ritkán találkoznak, mert nem ugyanaz az érdeklődési körük, nem is közös társaságba járnak. De ha mégis összejönnének valahol, akkor épp az ellentétek vonzzák egymást-elv alapján egymásba is szerethetnek. A nehezen megközelíthető Bak felkeltheti a Vízöntő érdeklődését. A szellemes Vízöntő pedig elkápráztatja az amúgy saját elveihez ragaszkodó Bakot. Sokáig kóstolgatják egymást, ugyanis azt egyikük sem tudja elviselni, hogy valakitől kosarat kapjon. Biztosra akarnak menni. Ha véletlenül mégis összekerülnek, nem igazán tudnak feloldódni. Mivel mindketten visszafogottak, s mert egyikük sem szeret beszélni az érzéseiről, hát nagyokat hallgatnak, s közben Bak azon kesereg, hogy Vízöntő párja nem akarja megérteni őt. A Vízöntő pedig érzéketlennek kiáltja ki hallgatag társát. A Bak örökös pesszimizmusa hosszú távon rossz hatással lesz a Vízöntőnek nemcsak a hangulatára, de a munkakedvére is. Arról nem is beszélve, hogy a Vízöntő baráti társaságát teljesen szétzilálja a Bak mogorva természete, féltékenysége. Ám ha a személyes bolygóik kedvezően kapcsolódnak egymáshoz, képesek lesznek legyőzni a kezdeti nehézségeket, s ha megértik, hogy egyikük sem a lángoló szerelmet, a vad szexet várja a párjától, sokkal inkább szellemi partnerre, biztonságot nyújtó, nyugodt, önfeláldozó társra vágynak, akkor a kapcsolatukból akár még sírig tartó házasság is lehet. Ahol inkább véd- és dacszövetségben állnak egymással, de be tudnak rendezkedni a külvilág megpróbáltatásai ellen.

Vízöntő – Vízöntő

Megint csak bebizonyosodhat, hogy az egyívású emberek nem nagyon illenek egymáshoz. Csak addig vannak közös nevezőn, amíg a közös programok, a közös munka, a hétköznapi teendők töltik ki a közös órákat. De ha eljön a szerelem órája, nem tudnak mit kezdeni egymással. A köztük lévő viszony inkább baráti, testvéri, mint vad és erotikus. A Vízöntő nők ugyan imádnak hódítani, de visszafogottak, és inkább szellemi partnerre vágynak, akivel mindenről (még a szerelemről is) felszabadultan, tabuk nélkül lehet beszélni. De amikor a tettekre kerülne a sor, zavarba jönnek. Mintha félnének a szextől, mert az elveszi az ember józan eszét, akkor kiszolgáltatottá válik az ember, és olyan (szerintük előnytelen) helyzetben láthatja a partnerük, hogy az árt a tekintélyüknek. Szeretik a kényeztetést, a kedveskedést, a simogatást, az érintéseket – csak a szexuális együttléttől félnek. A Vízöntő férfiak azért ennél rámenősebbek. Bár ők is a szellemi társat keresik a másikban, és szeretik idealizálni azt, akit választanak, de azért a kíváncsiságuk van olyan erős, hogy le tudják győzni a kezdeti gátlásaikat. Viszont arra még a legelvakultabb szerelmi mámorban is vigyáznak, hogy semmi olyat ne tegyenek, amit később szégyellniük kellene.

Vízöntő – Halak

A különc Vízöntő gyorsan felébreszti a Halak érdeklődését, de a lelke mélyén azért fél is ettől a találkozástól. S talán nem véletlenül. Mert érzi-sejti, hogy a bohócálarc alatt egy egészen más lélek lakozik. Aki sokkal zárkózottabb, nehezebben kiismerhető, s aki talán még önmagához sem teljesen őszinte. Ha mégis úgy dönt, hogy meghódítja, akkor számítson rá, hogy sosem fogja igazán megszerezni. A Vízöntő lelkének egy kis zuga örökké zárva marad a Halak előtt, ahogy A kékszakállú herceg várában sem volt szabad bekukkantania Juditnak a hetedik ajtó mögé. A Vízöntő mély érzésű, odaadó társat kap a Halak személyében, aki igyekszik kitalálni kedvese gondolatát is (ez azonban csak ritkán sikerül, mert teljesen más rugóra jár az esze, nehezen tudja követni a Vízöntő reakcióit). Néha túlzásba is viszi a gondoskodást, és olyasmit próbál rákényszeríteni a Vízöntőre, ami nagyon idegen tőle. Ezen gyakran vitatkoznak. Szakításra azonban egy Halak akkor sem gondol, ha már kerek-perec kiadják az útját. Mindig bízik valami csodában. A külvilág azonban ebből a belső feszültségből semmit nem vesz észre. S talán még irigykedik is, hogy milyen jól megvannak egymással, mennyire gondtalanul és jól élnek.

Vízöntő – Kos

Összeillő pár. Elbűvölik, megigézik egymást, de közben megadják a másiknak a teljes szabadságot is. Ők azok, akik évekig együtt járnak, de nem költöznek össze, a hétköznapokat kizárják az életükből, ezért aztán alig várják, hogy végre találkozhassanak. Előbb mély barátság szövődik közöttük, ami észrevétlenül fordul át szerelembe. Nem akarják a másikat a saját képükre formálni, elfogadják egymást olyannak, amilyenek. S mert mindketten fontosnak tartják, hogy a párkapcsolatban is megőrizhessék a függetlenségüket, nem okoz gondot, hogy ezt megadják egymásnak is. Az azért néha zavarja a Vízöntőt, hogy Kos társa nem figyel oda a mondandójára, de ha megtanulja, hogyan lehet lekötni hosszabb távra is a figyelmét, akkor nem lesz baj. Az igazi boldogság akkor köszönthet rájuk, ha a Kosnak van elég türelme végighallgatni Vízöntő párja elméleti fejtegetéseit, és rá tudja venni, hogy a szellemi gyönyörök mellett kóstoljon bele olykor a testi örömökbe is.

Vízöntő – Bika

Szinte mindenben ellentétes nézetet vallanak. Nem is igen veszik észre egymást, vagy ha igen, akkor az az első benyomásuk, hogy a másik mennyire idegesítő. S ha fel is lobban a szívükben a szerelem, az bizony néhány randevú után ki is alszik. A Bika ki nem állhatja a Vízöntő polgárpukkasztó viselkedését, s hogy fütyül minden társadalmi normára. Nem is érti, hogyan élhet valaki ennyire szilaj módon, korlátok nélkül. A Vízöntő viszont allergiás lesz a Bika konzervativizmusától. Idegesíti a másik lassúsága, megfontoltsága. Hogy az élet legapróbb kérdéseiben is csak akkor dönt, ha alaposan körüljárta a dolgot. De talán ennél is nehezebben viseli, hogy ha végre döntött, akkor képtelen változtatni az elhatározásán. Begyepesedett őskövületnek tartja, aki képtelen lépést tartani a rohanó világgal, és nemcsak az öltözködésével, hanem a szerelemről vallott nézeteivel is nevetség tárgya a Vízöntő szemében. A vízöntő szívesen követi a hangulatát, a megérzéseit. Élvezi a pillanat adta helyzeteket. Ha nyaralni megy, nem készít előre útitervet, ott alszik, ahol épp van szálláshely. A Bika így inkább el sem indul vele.

Vízöntő – Ikrek

Összeillő pár. Az ég is egymásnak teremtette őket. Mindketten intellektuális beállítottságúak, és olyan társra vágynak, akivel jól kibeszélhetik magukat, s aki irtózik a kötöttségektől, könnyedén, vidáman akarja leélni az életét. Az érzékiségük és szabadságszeretetük is azonos hullámhosszon van. Nincs olyan területe az életnek, amire az Ikrek társ ne tudna egy pillanat alatt a Vízöntővel közös nevezőre jutni. A hűség talán az egyetlen, ami gondot okozhatna, de mert a nyitott házasságot egyformán jó intézménynek tartják, s mert egyikük sem féltékeny, hát ez sem árthat a kapcsolatuknak. Világéletükben olyan társra vágynak, akivel nagyszerűen kibeszélgethetik magukat. Nincs olyan téma, amire az Ikrek rá ne hangolódna, és örömmel vesz részt párja különc programjaiban is.

Vízöntő – Rák

Nem igazán van olyan közös pont, ami összehozhatná őket. A kíváncsiság persze nagy úr, képes felkelteni az érdeklődését. De már ott elkezdődik a baj, hogy semmiben nem egyezik a nézetük. Meglehet, hogy épp egy vita vagy veszekedés sodorja egymás karjaiba őket. Ez a civódás kelti fel a Vízöntő érdeklődését a szentimentális Rák iránt, a Rák pedig ideig-óráig behódol a Vízöntő intelligenciája előtt. De ez utóbbit hamar megijeszti a rá zúduló érzelem, és néhány randevú után rá kell jönnie, hogy nem a Rák az, aki mellett az életét le szeretné élni. Hiszen még alig ismerik egymást, és Rák már a leendő gyerekek számát, a közös hálószoba függönyének anyagát tervezgeti, és persze már az első randevún féltékenységi jelenetet rendez. A Vízöntő túlságosan szabadelvű, és nem tűr semmiféle korlátot. A Vízöntő számára az észérvek, a realitás az élet alapja, nem tud mit kezdeni a megérzésekkel. Az pedig kifejezetten idegesíti, hogy Rák párja előtt nem lehetnek titkai, mert még a tárcájába is kérés nélkül belenyúl, s a leveleit is felbontja.

Vízöntő – Oroszlán

Bár elég eltérő a világnézetük és az érzésviláguk, mégis egymásra találhatnak. S ha már összejöttek, hamar ráéreznek a közös pontokra. Bár a Vízöntő könnyen felrúgja a társadalmi normákat, és akkor érzi jól magát, ha meghökkentheti a világot, az Oroszlán baráti társaságába, családjába azért mégiscsak igyekszik beilleszkedni, és próbál a maga módján alkalmazkodni is. S ha még azt az áldozatot is képes meghozni, hogy dicséri az Oroszlán erényeit, akkor biztos lehet benne, hogy egy életre hű társa lesz, aki kényezteti és trónra emeli. Egész jól kijöhetnek egymással, hiszen mindketten a világ jobbításán fáradoznak, csak éppen más-más módszerrel. Az Oroszlán szerint a jóság és nagyvonalúság mindennek a kulcsa, a Vízöntő viszont racionális megközelítésben vizsgálja a dolgokat. Mivel mindketten tiszteletben tartják egymás szokásait, végül is kitűnő véd- és dacszövetséget alkotnak a világgal szemben.

Vízöntő – Mérleg

Igazán összeillő párost alkotnak, hiszen az érzelmek és az ész köt szövetséget találkozásukkor. Vagy a barátaik révén, vagy a munkahelyen figyelnek fel egymásra. A VÍzöntőt hamar elbűvöli a Mérleg kedvessége. Nagyra értékeli, hogy mindenről lehet vele beszélgetni (még inkább az, hogy van, aki meghallgatja…) A Vízöntő széles látóköre, műveltsége tesz nagy hatást a Mérlegre, ez az, ami miatt egyre inkább keresi a társaságát. S annyit beszélgetnek, vitatkoznak, érvelnek és értékelnek, amíg azon kapják magukat, hogy már nem is tudnak egymás nélkül élni. S mert mindketten igénylik a függetlenséget, könnyen meg is adják egymásnak. Nagyon tudja értékelni, hogy Mérleg társánál nem kell magyarázkodni, ha külön programot szervez magának. A bizalomnak az a hűség az alapja, amit előbb a szerelem éltet, később a kölcsönös megbecsülés. A Mérleg kedvessége, a Vízöntő leleményessége általában a mélyponton is könnyen átsegíti a szerelmeseket. S amikor már a lángoló érzelmek csitulnak, a közös érdeklődési kör és egymás tisztelete továbbra is szoros kapocs lesz kettőjük között.

Vízöntő – Szűz

A Vízöntő újító kedve mindig magával ragadja a Szüzet, már csak azért is, mert végre talált valakit, aki meg meri csinálni, ki meri mondani mindazt, amire neki nincs elég bátorsága. S mert mindketten észlények, inkább barátság, mint szerelem köti őket egymáshoz. Könnyen megtartják hűségesküjüket, hiszen egyiküket sem fűti a kalandvágy. (Vagy ha a Vízöntőben olykor fel is ébred, beéri azzal, hogy néhány titkos randevúra elmegy, hiszen számára már ez is elegendő bizonyság arra, hogy hódító és félre is léphetne, ha igazán akarná…) Mindketten zavarba jönnek, ha az érzelmekről esik szó. Számukra a párkapcsolat is inkább racionális alapokon működhet jól. Ez a felfogás akár össze is kötheti őket, és hosszú ideig záloga lehet a hűségüknek. Ha netán mégis félrelépnek, mert az élet ajándékát nem szabad elszalasztani, hamar ráébrednek (különösen a Vízöntő), hogy többet jelent számukra egy olyan társ, akivel akár a munka részleteit is meg tudják beszélni, mint az a valaki, aki csak az ágyban nyújt feledhetetlen örömöket.

Vízöntő – Skorpió

Alighanem Vízöntőt a kíváncsiság sodorja a Skorpió karjaiba. De amint megtapasztalta, milyen is valójában, már menekülne tőle. Szinte mindenben épp ellentétei egymásnak. A Vízöntő a világot akarja megváltani, a Skorpió saját céljait igyekszik valahogy beilleszteni a nagy egészbe. Talán csak ha az összes bolygó a segítségükre siet, akkor tudnak úrrá lenni az alaptermészetükön, és csak akkor tudják elfogadni egymás hibáit. Egyébként bizony megeshet, hogy mindazt, ami mások szemében erény lenne, az őket kifejezetten idegesíti. Annyira különböző módon állnak a dolgokhoz, s főleg annyira egoisták, hogy nem tudnak szabadulni a saját előítéleteiktől. A Vízöntő polgárpukkasztó viselkedését a Skorpió nevetségesnek tartja. A Skorpió makacsságát, az elveihez való konok ragaszkodást pedig a könnyed gondolkodású Vízöntő nem érti. De talán a fantázia világa az, ahol mégis csak közös terepre találnak. De ha összekerülnek is, a szerelemben sem tudnak kiteljesedni. A Vízöntőnek túl sok a Skorpió erotikája. Ő ugyanis inkább beszélgetőpartnerre vágyott. A Skorpió pedig érzéketlennek érzi a Vízöntőt, akit sok esetben minden jobban érdekel, mint az erotika.

Vízöntő – Nyilas

Jól ki tudnak jönni egymással. Szeretik a társaságot, a kötetlenséget, és akkor érzik jól magukat, ha új ismeretekre tehetnek szert. Előbb mély barátság alakul közöttük, ami később érzelmi töltést is kap. Mindketten észlények, és inkább szellemi összhangot keresnek, mint vad erotikát, így inkább barátság, mint szerelem köti őket egymáshoz. A féltékenységet nem ismerik, ugyanis a legszorosabb összetartozásban is mindketten a saját életüket akarják élni. A kezdetben ugyan a Nyilast hajtja a kalandvágy, ám ha Vízöntő párja állandóan ébren tudja tartani az érdeklődését, ha mindig újabb szellemi (vagy egyéb) kihívás elé állítja, akkor idővel egyre inkább ragaszkodik hozzá, mert vele érzi igazán jól magát. (Néha a Vízöntőben is felébred a hódítási vágy, de nagyon erős csábítás kell ahhoz, hogy megszegje a hűségesküjét.)

Horoszkópok: