Citrom jótékony hatásai

Az emberek többsége koffein tartalmú italokkal (kávé, energia italok, fekete tea, stb.) indítja a napot, s ezektől a stimuláló szerektől várja, hogy felébredjen a sokszor nem túl kiadós alvás után. A koffein azonban nem egy „tiszta” energia forrás, a mellékvesékre fejt ki hatás és elősegíti a szervezetben az oxidatív stressz kialakulását. Ezzel szemben a citrom teljesen tiszta energiát biztosít testünknek, s emellett kiválóan hidratálja és oxigénnel látja el azt.

Az éjszakai alvás során a szervezet sok vizet veszít, dehidratálttá válik, ezért tiszta vízre van szüksége. A kávé éppen ellenkező hatást vált ki, hiszen erős vízhajtó hatású.

A langyos vízbe kevert friss citromlé lúgosítja és energiával látja el szervezetünket.

9999_2

Ettől függetlenül azok, akik reggelente kávét isznak, valóban energikusabbnak érzik magukat, hiszen a kávé hatására a mellékvesék epinefrint és norepinefrint juttatnak a véráramba. Ezen hormonok arra ösztönzik szervezetünket, hogy az elraktározott cukrokat a véráramba juttassa. Ez a folyamat azonban abnormális vércukor szintet okoz, ami oxidatív stressz kialakulásához vezet, a szabad gyökök pedig elkezdik károsítani a belső szerveket. Ezért hívjuk ezt „piszkos” energiának, hiszen oly módon termel energiát, hogy közben károsítja a szervezetet. A tiszta energia ezzel szemben oxidatív stressz nélkül keletkezik.

Az ételek és italok, amiket elfogyasztunk, elektromosan töltött molekulák és szervezetünkben kémiai energiává alakulnak át. A pozitív töltésű ionok a kationok, míg a negatív töltésű ionok az anionok.

A legtöbb étel kation formában kerül szervezetünkbe, míg az emésztésünkben résztvevő vegyületek anionokat tartalmaznak (nyál, gyomorsav, emésztőenzimek). A citrom az egyetlen anion formában jelenlévő táplálék a Földön.

Ez azt jelenti, hogy erősen negatív töltésű és elektromosan rendkívül aktív.

A friss citromlé segít oxigénnel ellátni testünket és támogatja az enzimek működését. A citromról közismert, hogy a máj természetes enzimeit stimulálja, így segíti a szervezet méregtelenítését.

9999A citromsav tisztító mechanizmusa

A citromsav fontos szerepet játszik az abnormális kalcium-kövek eltávolításában. A kalciummal folyékony oldatot képez, így segíthet megszabadulni a vesekövektől. Szintén ez a folyamat gátolja az artériákban a kalcium lerakódások felépülését, így elősegíti a szív- és érrendszer megfelelő működését.

A tiszta vízbe kevert friss citromlé hidratálja, elektrolitokkal és antioxidánsokkal látja el testünket. Hogy milyen erős antioxidáns, azt minden háziasszony tudja, hiszen amikor almáspitét vagy rétest készít, akkor citromot csepegtet a reszelt almához és ezzel akadályozza meg, hogy az alma a levegő oxigénjének a hatására megbarnuljon, azaz oxidálódjon.

A citrom immunrendszer erősítő C-vitaminban gazdag. De emellett tartalmaz még káliumot, kalciumot és magnéziumot is. Kiváló forrása a citrus flavonoidoknak, melyek antioxidáns hatású fitonutriensek (P-vitamin).

Korábbi tanulmányok szerint a P-vitamin fokozza a C-vitamin antioxidáns hatását. Ezek a fontos bioflavonoidok javítják a kapillárisokban a véráramlást, így áttételesen oxigénnel látják el a sejteket.

Minden nap csavarjunk egy egész citromot 2-3 dl tiszta, langyos vízbe és felkelést követően igyuk meg. Figyeljünk arra, hogy a citrom rostjai is belekerüljenek italunkba, ahol a pektinek és a bioflavonoidok legnagyobb része található. Italunkat sztíviával édesíthetjük, illetve almaecettel turbózhatjuk fel.

https://drtihanyi.com