Zuhanyzás, fürdés: hogyan a legegészségesebb?

Ha óvni szeretnénk bőrünk egészségét, a kevesebb több. A legkíméletesebben akkor járunk el, ha hosszú, forró fürdő helyett gyors, meleg vizes zuhanyt, szappan helyett a bőr nedvességtartalmának megőrzését szolgáló készítményeket választunk.

Van, aki el sem tudja képzelni a napját egy forró fürdő nélkül, télen pedig az amúgy zuhanypártiak is szívesebben választják olykor-olykor a hosszasabb kádfürdőt. Így vagy úgy, Magyarországon az a szokás, hogy naponta legalább egyszer fürdünk vagy zuhanyozunk – arról, hogy jól tesszük-e, megoszlik a szakemberek véleménye. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ez nem számít alapelvárásnak, sőt egyre többen vannak, akik részben ökológiai okokra, részben bőrük védelmére hivatkozva próbálnak egy napnál hosszabb időközöket tartani egy-egy zuhanyzás vagy fürdés között.

Szempontjaiknak van létjogosultsága: a forró vízben való hosszas ázás valóban nem tesz jót a bőrnek, hiszen szárító hatása révén megrongálja a bőr természetes védőrétegeként szolgáló zsírköpenyt (hidrolipid filmréteget). A hagyományos szappanok és tusfürdők hasonlóképpen hatnak, a túl gyakori, erőteljes radírozás, dörzsölés pedig – noha higiéniai okokból, a kórokozóktól való megszabadulás érdekében tesszük – tovább ronthat a helyzeten, mert apró sérüléseket hozhat létre a bőr felszínén, és a szennyeződések mellett a bőr egészségének megőrzéséhez fontos lipideket is eltávolíthatja.

9929

A forró fürdő megnyugtató ugyan, de bőrünknek jobban kedvezünk ha a mindennapok során zuhanyt választunk
Mindezek figyelembevételével a szakemberek ezért először is azt javasolják, hogy a napi tisztálkodásnál vegyünk vissza mind a hőfokból, mind az időtartamból. A mindennapok során a gyors zuhany részesítendő előnyben, de akár zuhanyzásról, akár fürdésről van szó, forró helyett használjunk inkább meleg vizet, és 5-10 percnél ne időzzünk többet benne: higiéniai szempontból ez is tökéletesen kielégítő. A szárítkozást is végezzük kíméletesen: erőteljes dörzsölés helyett inkább óvatosan itassuk fel a vizet a bőrünkről, az előbbi eljárás ugyanis szintén mikrosérülések kialakulásához, így a fertőzésekre való fokozott érzékenységhez vezethet.

Ugyanilyen lényeges, mivel tisztítjuk bőrünket. A legtöbb szappan és egyéb közkedvelt tisztálkodószer szintén szárít, ezért – különösen, ha száraz, érzékeny a bőrünk – érdemes kímélő, allergén összetevőktől mentes mosakodó készítményeket használnunk. Ma már léteznek olyan tisztálkodószerek is, amelyek hidratáló komponenseiknek köszönhetően éppen a bőr nedvességtartalmának megőrzését, természetes védőrétegének helyreállítását segítik. A BIODERMA különleges megoldása az Atoderm Olajtusfürdő egy olyan szappan-, parabén-, színezőanyag és tartósítószermentes tisztálkodószer, amelyet a nagyon száraz, érzékeny bőr igényeinek figyelembevételével fejlesztettek ki. Az Atoderm Olajtusfürdő jelentősen javítja a bőr hidratáltságát: az eredmény egy hónapos használat után 39 százalékkal hidratáltabb bőr, valamint 24 órás hidratálás azonnal a zuhanyzás után.

Forrás: Házi Patika