Az öregedés lassítása és az egészség megőrzése
Ki akar megöregedni? Senki. Mit teszünk az öregedés ellen? Semmit. Miért, lehet valamit tenni ellene? Nagyon is. A sok közül az egyik kevésbé ismert módszer a mitokondriumok működésének és számának a növelése.
Az örök fiatalság és egészség titkát régóta kutatják. Az öregedés több teóriájának -pl. az oxidatív stressz vagy az elhasználódás elméleteknek – központi feltevése végső soron a mitokondriumok működésének zavarával és a mitokondriumok számának csökkenésével áll kapcsolatban. A mitokondriumok apró sejtszervek, melyek többek között a sejtek működéséhez szükséges energiamolekulát, az ATP-t (adenozin trifoszfát) termelik. Egy-egy sejtben több száz vagy akár több ezer mitokondrium is található. De pl. a vörösvérsejtek vagy a szemlencse sejtjei nem tartalmaznak ilyen kis “erőműveket”. A mitokondriumoknak saját DNS-ük van (mtDNS), amely bakteriális eredetű, azaz a mitokondriumokat az evolúció hajnalán építették magukba az első egysejtűek. Az mtDNS anyai ágon öröklődik, ennek alapján a genetikai változatok elterjedtségét vizsgálva fel lehet vázolni honnan-hova vándoroltak az őstörténet során a különféle embercsoportok.
A földi lét nélkülözhetetlen feltétele az oxigén. Amikor légzésről beszélünk, valójában a mitokondriumok oxigén felhasználásáról van szó, azaz a légzés és oxigénszállítás bonyolult rendszere a mitokondriumok oxigénnel való ellátását szolgálja. A mitokondriumok az elfogyasztott tápanyagokból-szénhidrátból, zsírból és aminosavakból – oxigén felhasználásával ATP-t állítanak elő.
Tápanyag vagy oxigén hiányában először a mitokondriumok károsodnak. Egyszerűen átlátható, hogy az öregedés egyik alapvető folyamata a szervezet energiatermelésének csökkenése, ami részben annak köszönhető, hogy az ateroszklerózisban tönkremenő érhálózat egyre kevesebb oxigént és tápanyagot képes szállítani a szöveti sejtek mitokondriumai számára. A mitokondriumok számos más módon is károsodhatnak, s így a kor előre haladtával a számuk egyre csökken. Az energiatermelés ugyanis veszélyes folyamat, az ATP termelése során olyan szabadgyökök termelődnek, amelyek magát a mitokondriumot is károsíthatják. Erre alakult ki egy oxidatív hatásokat kivédő rendszer, amelynek hatékonysága -részben a táplálkozás hiányosságai miatt, részben a szervezet elhasználódása révén- az életkorral csökken. Ha egy sejt energiaellátása romlik, a sejt működése károsodik, s végső soron elpusztul. Gondoljunk csak bele, mi történik, ha pl. az agysejtek, izomsejtek, immunsejtek működése csökken? Ez az öregedés folyamata, amely főként azokat a szöveteket érinti, amelyek sok energiát követelnek. Ilyen a szív, az izomzat, az agy, az immunrendszer és a szem retinája.
Természetesen, a mitokondriumok nem valamiféle gombelemek, hanem szerves alkotói a sejteknek, energiatermelésüket a sejt aktuális szükségletéhez idomítják, ill. maguk is befolyásolják a sejt működését, többek közt szabályozzák a sejtosztódást és a programozott sejthalált, de még az immunműködésbe is beleszólnak.
Mitokondriumok és orvostudomány
A mitokondriumok fontosságára az orvostudomány 1988-ban figyelt fel, amikor egy sokarcú betegségben, a mitokondriális miopátiában (izomműködés zavar) felfedezték, hogy a mtDNS örökletes sérülése okozza az izomgyengeséget, a szemkárosodást, az epilepsziát, a süketséget és egyéb súlyos tüneteket (Holt és mtsi., 1988). Felmerült az a lehetőség, hogy a legkülönfélébb betegségek vagy éppen bizonyos kiugró tehetségek hátterében a mtDNS különféle mutációi állnak. Az mtDNS mutációs változatait feltérképezték, ezeket haplocsoportoknak nevezik (Richards és mtsi., 2002). A kutatások egyik iránya, hogy a haplocsoportokhoz kössenek betegségkockázatokat.
A Himalájában élő tibetiek közt igen gyakori egy mtDNS változat, amely képessé teszi őket a ritkább magaslati levegőhöz való alkalmazkodásra, de ugyanakkor ez a változat hajlamosít a Leber féle örökletes vakságra, ami felnőtt korban alakul ki (Ji és mtsi,., 2002). Elit atlétáknál olyan mitokondrium változatokat mutattak ki, amelyek fokozott oxigénfelvétellel intenzívebben képesek energiát termelni és védettebbek az oxidatív károsodásokkal szemben ( Maruszak és mtsi., 2014).
Ahogy korábban a genetikusok a kromoszómák és gének változataiban keresték a betegségek okát, úgy fellendült a mtDNS-beli eltérések és betegséghajlamok közti kapcsolat kutatása. Mára az összes orvostudományi publikációk közt a mitokondriumokkal kapcsolatos cikkek aránya 1.5%, míg a génkutatás fénykorában -az emberi genom feltérképezésének idején- a genetikai tárgyú cikkek aránya 2% volt.
A kérdés kutatását bonyolítja az, hogy a mtDNS-mutációk egyfelől örökletesek, másfelől az élet során a mutációk felhalmozódnak. Az mtDNS nem rendelkezik javítómechanizmusokkal, viszont egy sejt is több száz vagy ezer mtDNS-t tartalmaz. Egy sejt működőképessége azon is múlik, hány mitokondriális DNS károsodott benne. Mivel sejttípusonként változnak a genetikai módosulást előidéző hatások, ezért bizonyos szervekben inkább halmozódhatnak fel mutációk, míg más szervekben és szövetekben ez a hatás nem, vagy másként érvényesül. Ezt epigenetikus hatásnak nevezzük, melynek során a külső-belső környezeti hatásokra tartósan módosul bizonyos gének működése. Ennek híres példája az a kutatás, amelyben az angliai Hertfordshire-ben 1920-30 közt született embereken kimutatta, hogy a magzati alultápláltság, amit az alacsony születési súly jelez, felnőttkorban fokozott hajlamot jelent a cukorbetegségre és a metabolikus szindrómára (Hales és Barker, 2001).
A gének és az életmód
Fontos hangsúlyozni, hogy a mtDNS változatokhoz köthető betegségek csak kockázatot jelentenek. A különféle haplocsoportok nem maradtak volna fenn és nem terjedtek volna el, ha az azokat hordozó egyéneknél betegséget okozott volna. Jól ismert, hogy az addig egészséges természeti népek, amint áttértek a nyugati táplálkozásra, azonnal hízásnak indultak, és 30-50%-ban cukorbetegekké váltak (Szendi, 2009). A leningrádi éhínség alatt született gyerekek -szemben a hertfordshire-i mintával – később sem váltak cukorbeteggé, ugyanis felnőttkorukban sem éltek jómódban (Stanner és Yudkin, 2001). A haploid csoportokhoz, ill. mtDNS mutációkhoz köthető betegségek tehát -ritka eseteket leszámítva- az életmód és a környezet (toxinok, gyógyszerek, stb.) hatására alakulnak ki.
Elhízás, cukorbetegség és mtDNS
A magzati alultápláltság és a kis súllyal születés azért vezethet felnőttkorban elhízáshoz és 2-es típusú cukorbetegséghez (továbbiakban cukorbetegség), mert a méhben a magzat anyagcseréje a szűkös tápanyagellátás miatt arra programozódik be, hogy táplálékban szegény környezetbe fog születni. Tekintve, hogy az ember története során a bőség sosem volt jellemző, ezért ez a mechanizmus az ember evolúciója során folyamatosan szolgálta a sikeres túlélést. A korai kutatásokban ezt a tulajdonságot a “takarékos genotípus”-sal kapcsolták össze. A 20. század során a fejlett országokban rendkívül energia dús táplálkozás alakult ki, s ez a “takarékos genotípusba” tartozóknak felnőttkorban fokozott kockázatot jelent a szénhidrát anyagcsere zavarára. Számtalan -genetikai és egyéb- oka lehet az alacsony születési súlynak, de akár mi is a kiváltó ok, ez fokozott cukorbetegség kockázatot jelent (Dunger és mtsi., 2007).
Az egyik “takarékos gén”-t az mtDNS un. 16189 variánsában ismerhetjük fel. Az ezt a variánst hordozó anyák csecsemői, függetlenül anyjuk terhesség alatti táplálkozásától, alacsony súllyal születnek, azaz táplálékszegény környezetre vannak programozva. A bőségben ezek a csecsemők életük első-második évében jelentős súlygyarapodáson mennek keresztül és felnőttkorukban hízásra hajlamosak lesznek. Ennek oka az, hogy magas az inzulinszintjük és tudjuk, hogy az inzulin a tápanyag tartalékolás, azaz a zsírraktározás hormonja (Casteels és mtsi., 1999). A Magas inzulinszint miatt inzulinrezisztenciájuk alakul ki, s ez vezet felnőttkorban a cukorbetegséghez (Kwak és Park, 2016). Mivel a mtDNS anyai ágon öröklődik, ezért ezek a csecsemők ugyancsak hordozzák a “takarékos gén”-t. Ezek az emberek megismételik azon természeti népek sorsát, akik a 20. század során tértek át a nyugati táplálkozásra.
Jól ismert a mexikói és az arizonai pima indiánok sorsának különbsége. A pima indiánok 50%-a hordozza a16189 variánst (Poulton és mtsi., 2002), azonban, míg a tradicionális táplálkozást követő mexikói ágra nem jellemző a cukorbetegség, addig az arizonai rezervátumban élők közt rendkívül elterjedt a súlyos cukorbetegek aránya. 45 év felett a férfiak 65%-a, a nők 71%-a cukorbeteg (Lee és mtsi., 1995). Polinézia őslakosai körében a16189 variáns 93%-os gyakoriságú (Poulton és mtsi., 2002) és körükben a leggyakoribb a cukorbetegség (Kwak és Park, 2016). A16189 variáns evolúciós hasznosságát bizonyítja, hogy az egész világon igen elterjedt, Európában a népesség kb. 10%-a hordozza (Kwak és Park, 2016).
Természetesen a cukorbetegségre sok egyéb genetikai és életmód tényező hajlamosít, Európában a16189 variáns a cukorbetegek kb. 4%-áért lehet felelős. Aki hordozza ezt a variánst, annak -az azonos életmódot követőkhöz képest – 60%-kal nagyobb az esélye a cukorbetegségre (Casteels és mtsi., 1999). Az anyai ágon megfigyelhető cukorbetegség és hízáshajlam figyelmeztető jel kell legyen. Más mtDNS módosulások azt eredményezik, hogy az inzulintermelő bétasejtekben alacsony a mitokondriumszám, ezért kevés ATP termelődik és lecsökkent az inzulinkiválasztás (Kwak és Park, 2016). Azaz, nem a bétasejtek károsodtak, hanem nem képesek megfelelően reagálni a glükózra. Az évek során számos más mtDNS variánst kapcsolatba hoztak a cukorbetegséggel (Crispim és mtsi., 2002) és találtak olyan módosulást is, amely kifejezetten véd a cukorbetegséggel szemben (Kokaze és mtsi., 2005).
A cukorbetegség nem “genetikai végzet”. A16189 variánst hordozóknál a túlsúly 2.14-szeres, az elhízás már 4.63-szoros cukorbetegség-kockázatot jelent (Liou és mtsi., 2007). Azaz, aki olyan “takarékos” táplálkozást folytatnak, amilyet a génjeik diktálnak – ilyen a paleo étrend – azoknál nem alakul ki cukorbetegség.
Ezek az mtDNS variánsok a múltban, egészen a 20. század küszöbéig, nem okoztak cukorbetegséget!
Felmerül a kérdés, vajon a mitokondriumok serkentésével nem lehet-e javítani a 2-es típusú cukorbetegségen. Erre már vannak ígéretes eredmények (Trammell és mtsi., 2016).
A mitokondriumok és a szív
A szívműködés hatékonyságát jelentősen rontja a magas vércukorszint, mivel a szívizomsejtek is inzulinrezisztenssé válnak, és így a mitokondriumok nem jutnak tápanyaghoz és tönkremennek. Ez magyarázza részben az elhízás és a szívbetegség kapcsolatát (Zhang és mtsi., 2013).
Szívünk egész életünkben folyamatosan pumpálja a vért, így energiaszükséglete az agyéval vetekszik. A szívizomsejtek percenként 60-90-szer húzódnak össze, ehhez rengeteg ATP-t kéne a mitokondriumoknak termelnie. A szívelégtelenség, amelynek tünetei a fáradékonyság, légszomj, az alsó végtagok ödémásodása, mellkasi fájdalom, szívritmuszavar, stb.) leggyakoribb oka a bal szívkamra kitágulása. A mérések szerint ilyen betegekben a szív mitokondriumai 35%-kal kevesebb ATP-t termelnek. Az örökletes szívtágulatban az ATP szintézis 50%-kal csökken le. Mivel a mtDNS 15-ször gyakrabban mutálódik, mint a DNS, és az mtDNS károsodása nem javítódik ki, ezért az élet előre haladtával és a károsító hatások növekedésével a szívizomsejtekben egyre csak halmozódik a hibás vagy működésképtelen mitokondriumok száma. A végeredmény a szívizomsejtek pusztulása, ami azért végzetes, mert a szívizomsejtek nem képesek osztódni, azaz igen korlátozott mértékben képesek regenerálódni(Chaudhary és mtsi., 2011). A károsodást az egyre növekvő -részben a mitokondriumok működésekor keletkező- oxidatív hatások, részben a különféle, a mitokondriumok működését támogató tápanyagok hiánya okozza, ill. az említett mtDNS mutációk. A kezelés lehetőségeiről később írunk, de itt említésre méltó a jól ismert Q10, amelynek termelődése az életkorral csökken, s mivel ez többszörös szerepet is betölt a mitokondriumok működésében, ennek pótlása javítja a szív munkáját és lassítja az öregedést is (Hernández-Camacho és mtsi., 2018).
A mitokondriumok és a neurodegeneratív betegségek
Az eddigiek alapján nem tévedés azt mondanunk, hogy a túlzott finomított szénhidrátfogyasztásból fakadó magas vércukor- és inzulinszint a gyökere a legtöbb civilizációs betegségnek. Így van ez az Alzheimer-betegség esetében is. A régóta fennálló 2-es típusú cukorbetegség négyszeres kockázatot jelent Alzheimer betegségre (Luchsinger, 2008). Az agyban kimutatható béta-amyloid plakkokat szokás felelőssé tenni az emlékezet hanyatlásáért, holott cukorbetegeknél a hasnyálmirigy bétasejtjein is megjelennek ezek a lerakódások, így ez inkább a magas inzulinszint jele (Akter és mtsi., 2011). Az inzulinlebontó enzim feladata volna a folyamatosan termelődő béta-amyloid fehérjéket az inzulinnal együtt semlegesíteni, de mivel az enzim mennyisége felső korlátot jelent a folyamat számára, ezért a túl magas inzulinszint miatt ez a funkció elégtelen,s így alakulnak ki az amyloid plakkok (Xie és mtsi., 2002). Tovább rontja a helyzetet, hogy az amyloid plakkok elfoglalják az inzulinreceptort, kiszorítva az inzulint onnan (Zhao és mtsi., 2008). Az inzulinrezisztensé vált agysejteknél csökken a cukorfelvétel, s a mitokondriumok nem képesek ATP-t termelni, így a neuronok pusztulni kezdenek. A már kialakult béta-amyloid fehérje lerakódások behatolnak a mitokondriumokba, és több mechanizmuson keresztül károsítják a működésüket. A H5a haplocsoportba tartozás kb. nyolcszoros kockázatot jelent Alzheimer betegségre, míg az U és a T haplocsoportba tartozóknak csökkent a betegségre a kockázatuk. Azonban megint csak fontos szem előtt tartanunk, hogy az Alzheimer modern betegség, és az mtDNS mutációk csak a betegek pár százalékában mutathatók ki, azaz az Alzheimer döntően életmód betegség (Coskun és mtsi,., 2012).
Az Alzheimer betegek 20%-a Parkinson kórban is szenved, s a Parkinson betegek 60%-a dementálódik. Kapcsolat áll fenn a Parkinson betegség és az inzulinrezisztencia, ill. némely népcsoportnál a Parkinson és a cukorbetegség között (Santiago és mtsi., 2014). A Parkinson kórt a substantia nigra és a striátum dopaminerg neuronjainak pusztulása okozza. A betegség, akár csak az Alzheimer, kb. 20 évig fejlődik ki alattomban. A tünetek a dopaminerg neuronok 70%-os pusztulása után jelentkeznek csak. A mitokondriumok szerepére a Parkinson betegségben először az 1980-as években figyeltek fel, amikor kiderült, hogy bizonyos idegmérgek (Exner és mtsi., 2012) gátolják a mitokondriumok légzését. A rovar- és gyomirtók használatának földrajzi eloszlása követi a Parkinson betegek földrajzi eloszlását (Wan és Lin, 2016). A terápiás lehetőségek egyik kutatási iránya a mitokondriumok működésének serkentése (Błaszczyk, 2018). Sajnálatos módon, a Parkinson-betegség kezelésében alkalmazott alapgyógyszerek mitokondrium károsodást okoznak (Neustadt és Pieczenik, 2008).
A mitokondriumok és az öregedés
Denham Harman 1972-ben fogalmazta meg, hogy az öregedés üteme a mitokondriumokban termelődő szabadgyökök mennyiségének a függvénye (Harman, 1972). Az öregedést ma programozott folyamatnak látjuk, azonban ennek gyorsasága jelentős mértékben függ a mitokondriumok működésének minőségétől és aktivitásától. Leggyakrabban az izomszövetek mitokondriumait vizsgálják, ugyanis az öregedéssel évente 1%-kal, 70 felett 4%-kal csökken az izomzat tömege és ereje. Ez természetesen rendszeres fizikai aktivitással jelentősen módosítható, ez ugyanis az egész testben, de az agyban is, serkenti a mitokondriumok keletkezését. A sejtek öregesedése részben a mitokondriumok mennyiségének és minőségének a csökkenéséből fakad. Az öregedő őssejtek is egyre csökkentik a szövetek megújulási kapacitását.
Az öregedés velejárója a növekvő gyulladásszint is. Ennek kiváltója az, hogy a mitokondriumok eredetileg baktériumok voltak, s a károsodott mitokondriumokból olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek a veleszületett immunrendszert aktiválják (Sun és mtsi., 2016).
Természetesen az öregedés folyamatát jelentősen felgyorsítja az egyes szervek és szövetek megbetegedése, amely aztán az egész szervezet összműködését rontja.
A szirtuin fehérjék aktivitását kapcsolatba hozzák az élethosszal. E tekintetben különösen fontosnak tűnnek a mitokondriumokban található szirtuinok, ezek közül is a szirt3 emelkedik ki, mivel serkenti a mitokondriumok energiatermelését. Az idősödő emberekben csökken a szirt3 szintje. Igen érdekesek azok a vizsgálatok, amelyek igazolták, hogy a kalóriacsökkentett táplálkozás, amely nem társul alultápláltsággal (pl. vitaminhiánnyal), növeli a szirt3 mennyiségét és ezen keresztül a mitokondriumok számát és működését. Ezzel ellentétben, az inzulinrezisztencia csökkenti a szirt3 szintjét (Lombard és mtsi., 2011). Az öregedés lassításának a titka tehát a mitokondriális egészség megőrzése.
A mitokondriumok működését károsító anyagok
Igen sok, akár mindennaposan használt gyógyszerek is károsítják a mitokondriumok működését, ezáltal elősegítik betegségek kialakulását, ill. gyorsítják az öregedést. A leggyakrabban szedett gyógyszerek (hatóanyag szerint): sztatinok, aszpirin, ibuprofen, diklofenac, paracetamol, naproxen, metformin, béta-blokkolók, antiepileptikumok (barbiturátok, valproinsav), antidepresszánsok, alprazolam, diazepam, antipszichotikumok, tetraciklinek (Neustadt és Pieczenik, 2008).Kiemelten veszélyes antibiotikumok a quinolonok és fluoroquinolonok (pl. Ciprofloxacin, Levofloxacin, stb.), mert ezek több szervre kiterjedő károsodást, bénulást, halált okozhatnak (Marchant, 2018).
Turbózzuk fel a mitokondriumokat!
A mitokondriumokban az energiatermelés a citrát- vagy Krebs-ciklusban folyik. Ahhoz azonban, hogy a szénhidrátból, zsírsavakból és aminosavakból ATP keletkezzen, rengeteg “segédanyagra” van szükség. Az egyik legfontosabb ilyen a NAD+ (nikotinamid adenin dinukleotid). A szívizomsejtekben található NAD+ 70%-a a mitokondriumokban található. Ennek hiányában nincs ATP termelés és a sejt elpusztul. Az egyik legismertebb NAD-hiányból fakadó halálos betegség a pellagra, amit a B3-vitamin (nikotinsav) és a triptofán aminosav hiánya okozza. Az USA déli államaiban a 20. század első évtizedeiben az egyoldalú, kukoricára épülő táplálkozás következményeként a pellagra járványos méreteket öltött, több százezer ember halálát okozva. NAD+ B3 vitaminból, nikotinamidból, triptofánból, NR-ből (nikotinamid ribozid) vagy NMN-ből (nikotinamid mononukleotid) alakulhat ki (Stein és mtsi., 2012). Mivel a szirtuinok is nagy NAD+ fogyasztók, így érthető, hogy a szervezet NAD+ szintje nemcsak a szervezet normál működéséhez, de a hosszú élethez is elengedhetetlen. Az öregedéssel egyre csökken a NAD-szintézis: ezt kalóriacsökkentett táplálkozással, időszakos koplalással, fizikai aktivitással, ill. NR és NMN fogyasztásával lehet ellensúlyozni. A B3-vitamin és a Nikotinamid, sajnos nagyobb dózisban, nem kívánatos mellékhatásai miatt nem alkalmas a NAD-szintézis fokozására, viszont az NR és az NMN iránt növekvő érdeklődés tapasztalható.
Állatkísérletekben az NMN adása minden szövetben és szervben fokozta a NAD+ szintjét, csökkentette az inzulinrezisztenciát és növelte az inzulintermelést. Az NMN fokozta a szirt3 aktivitását is. Az NMN javítja a neurodegeneratív folyamatokat és a szívbetegséget, fokozza az izomerőt. Hasonló eredményeket kaptak NR alkalmazásával is. Azonban fontos szem előtt tartani, a ráksejtek is használnak energiatermelésre mitokondriumokat, így a NAD+ növelése serkentheti a daganat növekedését (Yoshino és mtsi., 2018).
A betegségek és az öregedés részben visszafordítható, ám senki ne várjon önmagában sikereket tablettáktól és mitokondrium működést serkentő étrendkiegészítőktől. Ha ugyanis életmódunkkal továbbra is pusztítjuk a mitokondriumokat, étrendkiegészítőkkel nem tudjuk a negatív folyamatokat megállítani. A legtöbbet tehát sporttal, csökkentett kalóriájú, a finomított szénhidrátokat teljes mértékben nélkülöző táplálkozással tehetjük.
Mi segíti a mitokondriumok működését?
Minden, ami részt vesz a Krebs-ciklusban, ill. védi a mitokondriumokat az oxidatív sérülésektől, az mitokondriumokat támogató étrendkiegészítőnek tekinthető. Ezekhez átlagos táplálkozással bizonytalan mennyiségben és esetlegesen jutunk csak hozzá.
Magnézium: Alapvető fontosságú, ugyanis az ATP csak magnéziumhoz kötődve hasznosul.
B-vitaminok: Nem csak a NAD előnyagaként ismert B3-vitamin fontos, hanem a B-vitamincsoport szinte összes vitaminja fontos a mitokondriumok működéséhez (Depeint és mtsi., 2006).
D-vitamin: Ismert, hogy a D-vitaminszint szoros kapcsolatban áll az izomerővel, s ennek oka az, hogy a D-vitamin serkenti a mitokondriumok keletkezését és aktivitását (Ryan és mtsi., 2016), ugyanakkor védi a mitokondriumokat a már káros, fokozott oxigén felhasználástól (Ricca és mtsi., 2018).
Acetil-L-karnitin: Része a mitokondrium belső membránjának, serkenti a mitokondrium működését, csökkenti a gyulladást, tartós szedése élethosszabbító hatású (Patel és mtsi., 2010). A szívizomsejtek mitokondriumaiba az ALK viszi be a zsírsavakat. A szívizomzat ugyanis elsősorban zsírsavakból nyeri az energiáját.
Q10: Serkenti a mitokondriumokban folyó elektroncseréket és véd az oxidatív hatásokkal szemben, részt vesz az ATP szintézisében. Hiánya súlyos zavarokat idéz elő a mitokondriumok működésében (Saini, 2011). A sztatinok gátolják a szervezetben a szintézisét (Langsjoen és Langsjoen, 2003).
Resveratrol: Serkenti a mitokondriumok keletkezését, fokozza a szirtuin gének aktivitását, védi a teloméreket, javítja a szénhidrát-anyagcserét, meghosszabbítja az életet (De Paepe és mtsi,., 2017). Azonban rosszul hasznosul és a vérben gyorsan lecsökken a szintje, ezért a tovább aktív pterostilben-t javasolják inkább (Kauffman, 2017)
Glutation: A legfontosabb antioxidáns, amely védi a mitokondriumokat az oxidatív hatásokkal szemben (Marí és mtsi., 2009). Egyesek szeerint szájon át szedve nem hasznosul, de egy újabb vizsgálat ezt cáfolta (Richie és mtsi., 2015). Mindenesetre érdemes N-acetil-cisteint is szedni, mert ez a glutathion előanyaga a szevezetben.
N-acetil-cisztein: A glutation szintézis előanyaga, és önmagában is szabadgyök semlegesítő, kivédi a paracetamol májkárosító hatását (Mokhtari és mtsi., 2017).
(R)-Alfa-liponsav: Mitokondriális tápanyag, koenzim, véd az oxidatív hatásokkal szemben, újra aktiválja az oxidálódott C-vitamint és glutationt, fokozza a mitokondriális légzést, javítja a memóriát és hatásos neuropátiában (Liu, 2008).
Astaxanthin: Védi a mitokondriumokat az oxidatív hatásokkal szemben (Wolf, 2010).
Kreatin: Védi a mitokondriumokat, és ezen keresztül csökkenti a korral járó izomtömeg-csökkenést (Barbieri és mtsi., 2016).
Melatonin: A közhiedelemmel ellentétben ez nemcsak a tobozmirigyben termelődik, és nem csupán “alvás” hormon, hanem aktívan részt vesz a mitokondriumok védelmében az oxidatív hatásokkal szemben (Kauffman, 2017).
Szendi Gábor
Forrás: tenyek-tevhitek.hu