Cékla jótékony hatása

Cékla jótékony hatása

Egy kis cékla történelem

Mielőtt jobban elmélyednénk a cékla és a Simon Gyümölcs céklalé áldásos hatásaiban, ismerkedjünk meg ezzel a látszólag hétköznapi növénnyel. A cékla, teljes nevén céklarépa eredetileg a Földközi tenger vidékén őshonos, és legközelebbi rokonai közül talán a mángoldot ismerhetjük, de a kicsit távolabbi unokatestvérét, a spenótot biztosan.

A néhol vörös répaként emlegetett céklát évezredeket visszautazva is megtalálnánk a kamrában, már időszámításunk előtt 3000-ben is ismerték. Antik Görögországban állítólag céklával áldoztak Apollónnak. A görögök fogyasztási szokásait aztán megörökölték a rómaiak, akik hódításaik során nem csak utakat és fürdőkultúrájukat építették ki a leigázott provinciákon, de a céklát is magukkal vitték. Mire Európában megszilárdult a kereszténység, a céklát már gyakorlatilag kontinens szerte ismerték – termesztését a biztonság kedvéért Nagy Károly még külön rendeletben kötelezte is a Germán Birodalomban. Hazánkba eljutott ugyan, de leginkább a 17. században terjedt el, ekkor még fehér, sárga és vörös változatát is leírták. Kifejezetten étkezésre termesztett fajtái a 19-20 században váltak népszerűvé.

Céklalevet már az asszírok is ittak. Használták áldozati étekként Görögországban, a középkori Angliában könnyen emészthető levelei szolgáltak diétaként betegeknek, időseknek, míg hazánkban inkább fog- és fejfájás enyhítésére alkalmazták. Modern ismereteink szerint vajon mik a cékla jótékony hatásai?

A cékla főbb élettani hatásai

1. Vérképző, pozitívan hat a keringésre, segíti az agy működését

A sokoldalú vörös gumó leginkább vérképzőként, vérszaporítóként ismert a népi gyógyászatban. Vastartalma ugyan nem kimagasló más növényekhez képest, ellenben ezt a vastartalmat a cékla esetében szervezetünk igazán hatékonyan képes hasznosítani. Nem mellesleg ez a céklában található további nyomelemekre is igaz.

Amellett, hogy vérszaporító, nagy valószínűséggel vérnyomáscsökkentőként is megállja a helyét. A keringésre így igazán jó hatással van, vérszegénység ellen több okból ajánlott. Ezek között elsődleges helyen áll a cékla figyelemre méltó nitrát tartalma. A nitrát ugyanis az emésztés során nitrát savvá alakul, ami értágító hatásáról híres. Demencia esetén ez az értágítás az agy vérellátásában jelenthet javulást, de nem véletlenül járja az a hír sem, hogy aki edzés vagy erősebb fizikai megterhelés előtt céklalevet iszik, megnövekedett tűréshatárral állhat a megpróbáltatások elé. Ez ugyan bizonyítottan csak kis mértékben valósult igaznak, de természetes nitrát forrásként a cékla így is tagadhatatlanul jótékonyan hat a keringésre.

2. Segíti a jó közérzetet, illetve magzatok fejlődési rendellenességét is megelőzheti

Fontos még kiemelni a cékla a páratlan B9 vitamin tartalmát, amit kis túlzással a boldogság vitaminjaként is emlegetnek. Folsav néven azonban minden kismamának bemutatják, sőt már a gyerekvállalás első gondolatakor felhívják rendszeres fogyasztásának fontosságára a figyelmet. A folsav alkalmas olyan fejlődési rendellenességek megelőzésére, mint például a nyitott gerinc, de szerepe van a haj növekedésében, a sebek gyógyulásában, és többek között a jó közérzet fenntartásában is. Éppen ezért a B9 vitamin fogyasztása stressz esetén is hasznos.

3. Méregtelenít és segít megelőzni a rák kialakulását

A céklában található antioxidánsok közül ki kell emelnünk a betalain méregtelenítő hatását. Tisztítja a vért, tehermentesíti a májat, segíti a mérgek-, salakanyagok eltávolítását, röviden a cékla, avagy a céklalé tisztítókúraként sem utolsó.

Emellett a betalain igen erős antioxidáns, serkenti a méreganyagok lebontása során keletkező szabadgyökök semlegesítését. Ezáltal enyhít jó néhány szervünk megterhelésén, és ezzel közvetetten tesz a daganatos megbetegedések kialakulása ellen. Rendszeres fogyasztásával tehát kisebb a prosztata-, hasnyálmirigy, avagy a mellrák kialakulásának az esélye.

4. Igazi energiabomba – hatékony szénhidrátforrás

A korábban emlegetett vastartalmához hasonlóan, a céklában rejlő szénhidrátok is igen jól hasznosulnak az emberi szervezetben. Természetes cukortartalma például már magában komoly energia löket, így egy léböjt kúránál biztosan segít megtartani az energia szintünket. Ám ha strigulázzuk a napi szénhidrát bevitelünket, nem árt, ha csínján bánunk vele!

Színanyagok mellékhatása

Korábban felmerült a betalain tumor ellenes és méregtelenítő hatása, de egy apró, amúgy ártalmatlan mellékhatásáról nem esett szó. Ugyanis ez adja a növény színanyagát, a betanint – ijesztő hivatalos nevén E162 – és ennek köszönhető a jellegzetes céklavörös szín. Minden kilogramm céklában 300-60 milligrammot találunk belőle. Ez pedig nem kevés.

Az eleve erős színanyag mindezek tetejébe természetes sav-bázis indikátor. Konyhanyelven úgy mondhatnánk, hogy változtatja a színét attól függően, lúgos, vagy savas folyadékkal keveredik. Nem orvosi precizitással, de némi pontossággal mérhető vele a környezet PH-ja. Akkor is, ha ez a PH történetesen a gyomorsavunk. A betanin nem bomlik le a szervezetben, de legalább élénkebb árnyalattal jelzi, hogy a gyomorsav szerinte savas. Ennek az a végeredménye, hogyha sokat fogyasztunk belőle, vöröses színűvé varázsolja a vizeletünket és mást is. A tünet teljesen ártalmatlan, de a cékla hatása a székletre okozott már ijedelmet azoknak, akik nem voltak tisztában a túlzott céklafogyasztás efféle következményével.

Forrás: simongyumolcs

Cékla: ezért együk mindennap

A cékla elég elfeledett zöldség, a legtöbben csak savanyúságként ismerik, és nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget. Azonban a cékla rendkívül egészséges, nagyon jó hatással van a szervezetünkre, és sokféleképpen elkészíthető. Mit érdemes tudni róla?A céklában nagy mennyiségben találhatóak értékes vitaminok és ásványi anyagok, valamint antioxidánsok, főleg kálium, magnézium, vas, A-, C- és B6-vitamin. Nemcsak a gyökerét, de a zsenge leveleit is meg lehet enni, például salátába keverve. Lássuk, milyen jótékony hatásai lehetnek!A cékla nagyszerűen javítja a vérkeringést, többek között az agyunkban is, ez, illetve a benne található vegyületek rendkívül hasznosnak bizonyultak a idegrendszer egészségének megőrzésében. A cékla rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a különböző típusú demenciák, így azAlzheimer-kórrizikóját, és a memóriánkat is élesen tarthatjuk. Vérkeringést javító hatása mellett olyan anyagokat (nitrátokat) is tartalmaz, amelyek a szervezetünkben átalakulva a vérnyomást is csökkentik.

A magas vérnyomás számos súlyos betegséggel áll összefüggésben, például a stroke-kal, szívrohammal is. A céklában lévő fitokemikáliák, illetve antioxidánsok, például a bétacianin igen erős daganatellenes hatásokkal rendelkeznek. Kutatások szerint ez a vegyület jelentős mértékben képes lelassítani a tumorok növekedésének ütemét. A cékla hatásosnak bizonyul a prosztata-, az emlő-, a bélrendszeri, a tüdő- és a hererák elleni küzdelemben.

A cékla nagyon jól javítja az erőnlétet, teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes azt fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt. Ez a hatása szintén a benne található nitrátoknak köszönhető, mert azok a szervezetbe jutva átalakulnak, kitágítják a vérereket és fokozzák a véráramlást, így a sejtekhez több oxigén és tápanyag jut el.